Umberto Eco pénteken, 84 éves korában elment. Reméljük, az általa leírt varázslatos világok egyikébe távozott. Nem nekrológot írok róla, valószínűleg kevés is lennék az ő végtelen életművéhez. Inkább most átadok valamit, amit tőle kaptam.

"– Ez itt a Foucault-inga – mondta a fiú. – Az első kísérlet helye 1851-ben egy pince volt, aztán az Observatoire-ban, aztán meg a Panthéon kupolája alatt került rá sor egy hatvanhét méter hosszú huzallal meg egy huszonnyolc kilós gömbbel. Végül, 1855 óta, kisebb méretben, itt látható, abból a legfelső boltkőbe fúrt lyukból lóg, ni.
– És mit csinál? Leng és kész?
– Bizonyítja, hogy forog a föld. A felfüggesztési pont ugyanis mozdulatlan marad...
– Miért marad mozdulatlan?
– Mert egy pontnak... hogy is mondjam... a középpontjá­ban, szóval... minden olyan pontot, ami pont a közepén van azoknak a pontoknak, amiket látsz, szóval hát azt a pontot nem láthatod, nincs neki kiterjedése, és aminek nincs kiter­jedése, az nem megy se jobbra, se balra, se le, se föl. Úgyhogy nem is forog. Érted? Ha a pontnak nincs kiterjedése, akkor forogni se tud önmaga körül. Olyanja sincs, hogy önmaga...
– Akkor se, ha a föld forog?
– A föld forog, de a pont nem forog. Tetszik, vagy nem tetszik, ez van. Na, mit szólsz hozzá?
– Az ő dolga.
Szánalmas. A feje fölött ott a világmindenség egyetlen szilárd pontja, az egyetlen, ami megválthat a panta rhei átkától, ő meg azt hiszi erre, hogy az Ő dolga, nem a sajátja. Tovább is állt mindjárt a párocska: valami kézikönyvön kikupálódva, rácsodálkozásra már képtelenül a fiú, a lány meg ernyedten, végtelenbe borzongásra nem kaphatóan; mindketten úgy, hogy fel sem fogták: most – először és utoljára – az Eggyel, az Éjn Szoffal, a Kimondhatatlannal találkoztak. Hogy állhatja meg valaki, hogy térdre ne hulljon a bizonyosság okára előtt?
Áhítatosan és félelemmel bámultam. E percben meg vol­tam győződve róla, hogy Jacopo Belbo igazat mondott. Esztétizáló képzelgésnek tudtam be, hogy olyan rajongva beszélt az Ingáról, annak a lelkében lassanként alaktalan alakot öltő rákos burjánzásnak tulajdonítottam, mely lépés­ről lépésre, úgy, hogy ő észre sem vette, a játékát átalakította valósággá. Ha viszont igazat mondott az Ingáról, talán a többi, a Terv, az Egyetemes Összeesküvés is igaz, és én jól tettem, hogy eljöttem ide a nyári napéjegyenlőség előestéjén. Jacopo Belbo nem bolondult meg, csak játékból, a Játék révén fölfedezte az igazságot."

Így mutatta be nekünk Eco először a párizsi Arts et Metiers múzeumban függő Foucault-ingát. Nem véletlenül ihlette meg ez a tér, hiszen ez a technikatörténeti múzeum nem átlagos terep. Azon kívül, hogy Párizs szívében áll, ami igazán izgalmassá teszi, a tény, hogy a múzeum szívét pedig egy gótikus templom alkotja. Ez a Saint-Martin-des-Champs, ami egy királyi alapítású bencés monostor temploma volt a francia forradalomig.

Saint-Martin-des-Champs szentélye

Az első itt álló templom iszonyat régi volt a maga nemében, hisz még a Merovingok alapították, és a 8. században már biztosan állt. I. Henrik 1060-ban kezdte el az átépítését, de a munka a 12. században is folytatódott, a 13. században pedig a rayonnant, vagyis a kései francia gótika egyik mesterművévé érlelték.

A szentély belülről

A monostor alaprajza.

A középkori Párizs vallási és társadalmi életében egyaránt fontos státusszal bírt. Érdekesség, hogy még hivatalos  lovagi párbaj helyszínéül is szolgált. Általában azt mondhatjuk, a fontossága a Saint-Denis apátságéhoz volt mérhető.

A templom elhelyezkedése a Truschet és Hoyau - féle térképen (c.1550). Amit nem én készítettem, annak a forrása a wikipédia.

A forradalom romboló szelleme azonban a monostort is utolérte. Eleinte börtönként használták, majd a rendi épületrészeket lerombolták. Azonban már a 18. század végén felmerült annak az ötlete, hogy az épületet múzeumként újra felhasználják. Végül 1802-ben nyitotta meg a kapuit a technikatörténeti  kiállítás. 

1932-ben

A Foucault-inga  legelső kísérletéhez 1851-ben még a párizsi Panthéont használták, de már 1855-ben átköltöztették a szerkezetet a Saint-Martin-des-Champs szentélyébe, ahol - kis megszakítással- azóta is lóg, miközben bizonyítja a Föld forgását.

Az az emberkupac a szentélyben épp ezt a bizonyítást tanulmányozza

Ez az a varázslatos helyszín, amit Eco kiválasztott, hogy az összeesküvés elméletekről szóló - egyik - monumentális regényének alfája és ómegája legyen. Ezek után már teljesen érthető az indok, ugye? Csak a könyv olvasása után pár évvel, most ősszel látogattam meg először a múzeumot, amikor Párizsba költöztem. Egyenesen az ingához rohantam, majd megrökönyödve bámultam a teret percekig. Nem tudtam már másképp befogadni, csak ahogy Eco akarta. Ezentúl csak az ő éles és érzékeny szemén át fogom tudni látni ezt a tempolomot. Ahogy a középkort, és oly sok mást is, amivel megajándékozott bennünket.

"Tudja, Casaubon, az Inga is hamis próféta. Maga csak nézi-nézi, és elhiszi, hogy a mindenség egyetlen szilárd pontját látja. Igen ám, de ha leakasztja a Conservatoire kupolájáról, és egy bordélyban lógatja fel, ugyanúgy mûködik. Más ingák is vannak: a New York-i ENSZ-palotában, San Franciscóban, a technikai múzeum­ban, és ki tudja, hol mindenütt még. Bárhol is van a Foucault-inga, mindenütt szilárdan lóg, miközben a föld forog alatta. A mindenség minden pontja szilárd pont, csak rá kell akasztani az Ingát.
– Mindenhol ott van az Isten?
– Tulajdonképp igen. Ezért zavar engem az Inga. A végtelennel kecsegtet, de rám bízza: döntsem el én, hogy hol akarom azt a végtelent, így aztán nem elég ott imádni az Ingát, ahol van, dönteni kell megint, és tovább kell keresni a legmegfelelõbb pontot. És mégis...
– Mit mégis?
– Mégis... de ugye, nem veszi ezt komolyan, Casaubon? Nem, nyugodt lehetek, a magunkfajta semmit se vesz komo­lyan... Szóval, az ember már sok-sok helyen fellógatta az Ingát, és az sehol se mûködött, és viszont látja, hogy ott, a Conservatoire-ban mégis milyen jól mûködik... Hátha van­nak kitüntetett pontok a mindenségben? Itt, a plafonon, mondjuk. Nem, azt senki se hinné el. Hangulat is kell. Nem is tudom, lehet, hogy világéletünkben a megfelelõ pontot keressük, lehet, hogy itt van a közelünkben, de nem vesszük észre, és csak akkor vehetnénk észre, ha hiszünk... Na, menjünk Garamond úrhoz.
– Hogy fellógassuk az Ingát?
– Ugyan! Balgaság. Most komoly dolgokkal fogunk fog­lalkozni."