Ha csak egy képet nézel meg Csábrág váráról, ez legyen az

img_0260-min.jpg

Ez.

Frissen estem haza Nomádiából.  Az elmúlt hét tanulságaként a posteriori meg kell állapítom, hogy ha az van írva a hálózsákra, hogy csak 15 fokig használd, akkor az 7 fokban nem lesz kielégítő. Ráadásul a szokásos csábrági "50es naptej, fürdőruha felső, picsagatya, túrabakancs, munkavédelmi kobak" ásatási felszerlés volt többségében a túrazsákomban, nem az anorák. Szóval reggelente felébredtem a vár kaputornyában, mint Sigourney Weaver a hibernálás után az űrhajóban, hogy nyolc órán át kőtörmeléket lapátoljunk, és aztán folyóvíz és áram nélkül regenerálódjunk, amíg álomba nem fagyjuk magunkat. Ilyenkor hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy miért is csináljuk ezt. Azonban amikor eső után felmegyek a torony tetejére, és azt látom, hogy a magtár és az ágyúterasz vizslatja a gőzölgő hegyeken átívelő szivárványt, elszégyellem magam. Ez a látvány minden áldozatot megér.

csabrag6.jpgCsábrág vára teljes valójában a szomszéd hegyről.

Egyébként zavarbaejtően sok posztot írtam már Csábrágról, amiket bepótlásra ajánlok meleg szívvel. Volt már szó kísértetjárásról (amiről a Határtalan Régészet magazinban is olvashattok), perverz kályhákról (amit az Alibi- Bugyi kötetben is megtaláltok), az elhalálozás akut veszélyeiről, kajáról (hogyan kell uborkából és krumpliból gyümölcs levest főzni, úgy, hogy spórolunk a vízzel), születésről (gumimaci-tejföl torta a palota romjai közt),  leletinvázióról, kávéról és sok másról. De mindenekelőtt szerelemről. Hisz ez a vár maga a szerelem.