George világot lát - London 0.

Szemtelen konferenciaturista vagyok. Bevallottan, nem tagadom. Egy kis szakma, sok világlátás, sok új ember, kis költségvetés, nagy élmény, függőség. Szerencsére ez önbeteljesítő kör, mivel a külföldi konferencia ösztöndíjat, az ösztöndíj pedig külföldi konferenciát jelent. Ám így is adódtak már reptéren, buszon, illetve hostel karosszékében eltöltött éjszakáim is ezeken a tripeken, de ezt járulékos veszteségnek találom. Az ásatások ugyanis megemelték az ingerküszöböm, és ennek következtében nincsenek nagy úti igényeim. Jó, ne essünk Bridget Jones-i "útlevelet és bugyit" túlzásokba, és persze a melegvíz aktualitása is örömmel tölt el. Mégis, van egy bája nagy hátizsákkal, kiskosztümben megérkezni a konferenciaterembe, reptéren prezentációt készíteni vagy az egyetem előtt venni fel a magassarkút. Ez utóbbi múlthéten esett meg a University College of London kapujában. Az előadásom pedig a St. James parkban ülve mondtam fel a mókusoknak, de talán a mellettem ebédelő brit bankár is figyelt. Végre ki is lyukadtam a lényegnél: Londonban jártam, így várható pár poszt a témában, mert sok mindent gyűjtöttem nektek mindeközben. Tudom, tudom, ígértem a New York-i középkorászokról is beszámolót - amit nem is felejtettem el, és ha kijön a konferenciakötet, élesítem is -, de ezeket becsszó kieregetem a virtuális térbe a közeljövőben.

20140221_120829.jpg

Mivel nem akarok túl kommersz lenni, sem okot adni az irigységre, az az ötletem támadt, nem én mesélem el a kötelező köröket, hanem George. Meet George. George 2007-ben született Londonban, majd rövidesen Budapestre emigrált, azóta egy újpesti hálószobát bérel. Most azonban hazalátogatott velem, és megmutatta a szülővárosát. George mesél majd nektek többek között a londoni templomokról, Da Vinci - kódról, Tudorokról, British Museumról, játékokról, görögökről, de még a Tate Modernben is talált nektek valami izgit. Lássuk, merre fogunk sétálni vele.

20140221_111840.jpg

20140221_120837.jpg

20140221_161949.jpg

 

1794681_735544039796981_1246288660_n.jpg

Azért lazítani is fogunk, no para