Mindenekelőtt vegyük az alapszituációt: az évnek egy télhez közelítő napján több csapatnyi diplomás vagy diploma közeli huszonéves jelmezbe bújva történeti hitelességű kajákat készít, amit még nagyobb csapatnyi, főként doktori fokozattal bíró zsűri betermel..izé... pontoz. Mindezt az ország szívében, a fővárosban egy átlagos, barátságtalan hétköznap este. Hagyok időt megemészteni.

Tudom, itt a blogon lassan feltalálom a gasztroarcheo műfaját - az egyik órán a konyhákból kellett felelnem emiatt -, most viszont csak a kötelességem végzem, hogy tudósítok egy tradicionális és kevéssé ismert ünnepről. A régészhallgatók ugyanis a saját naptáruk szerint élik az évet, ciklikus időben, mint a földműves társadalmak hajdanán: van az ásatások ideje, van a terepbejárások ideje, az anyagfeldolgozás ideje, az "úristeneztnemadtamle" ideje, és így tovább az évszakok. Magától értetődően ezt a körforgást pedig megszakítják a saját ünnepeink - mit nekünk Farsang vagy Halloween, ha ülhetünk Archeofesztet is.  Én nem vagyok híve általánosságban az effajta hakniknak, de mint azt több ízben (!) említettem, betegesen szeretek régészekre főzni, és ilyen nagy mennyiségben ritkán tömörülnek össze - most már egyiptológusokkal és asszirológusokkal is kiegészülve - abból a célból, hogy etessem őket. Tehát csatlakoztam egy csapathoz, aminek tagjaival nem most először őriztünk együtt bárányt. Mondjuk az, hogy mi eléggé ad hoc összeálltunk, kispályás ahhoz képest, hogy volt olyan csapat, akik az urban legend szerint már hónapok óta nevelgették az árpát, hogy sört főzzenek belőle. Viszont mi nyolcan nem rövid gondolatvákum után kiötöltük, hogy török ételt főzünk - mert azt szeretjük -, és nyolc fős csapatunk egyetlen férfi tagját Szulejmánná turbánozván, felcsaptunk a háremének. 

Szulejmán és a szeráj szirénjei - mert hogy a név is pontot ér

a hasonlóság szinte ordít. forrás

A tulajdonképpeni török konyhaművészet valóban a 16. sz.-ban született meg, és tényleg Szulejmán szultán udvarához kapcsolódik, mivel a szultán igen nagyon szerette a hasát. Többszáz fős konyhai személyzetet tartott fenn, és minden szolgának egyedi feladata volt. Mi ebben is történeti hűségre törekedtünk: volt olyan tagunk, aki végig a fellépő ruhát varrta, de olyan is, aki napokkal korábban ledarált nekünk több kiló diót.

készül a szultán jelmeze

A séf maga a szultán volt, mi pedig hűséges háremkuktaként nyolc kiváló és kevésbé kiváló ételt alkottunk a keze alatt. Előételnek kecskesajttal töltött sült padlizsánt készítettünk, de talán jobb lett volna, ha nem tesszük, mivel a kecskesajt önmagában olyan sós, hogy okosabb lett volna tálalás előtt megkóstolni, mivel valamelyik szakácsné hót szerelmes lehetett. De történnek hibák, és a többi fogással kompenzáltuk a konyhaművészetünkön esett csorbát.

az ÁNTSZ minden előírásának megfeleltünk

és nagyon népszerűek voltunk

A főételünk adana kebab volt, amelyhez egy nyájnyi bárányt ledaráltunk, házilag dagasztottuk hozzá a török lepényt, adtunk mellé joghurt szószt és jó fűszeres humuszt. Ez a kombináció viszont, minden szerénységet félretéve, veszett jól sikerült, és szívesen átadjuk a receptet az Isztambul török étteremláncnak, ha kérik.

rotyognak a báránygolyócskák és a tűzhely sarkán kel a tészta

Hasonló népszerűségnek örvendett a bundázott kagyló is, amiről nem tudom, hogy készült, mert én akkor konyhát váltottam fánktészta készítés céljából, mivel nem vagyok hajlandó a tengeri herkentyűk létezéséről tudomást venni. Hosszas bátorításra végül mégis csak megkóstoltam a saját kagylónkat, és annyira megijedtem attól, hogy halíze van, hogy egész este pszichoszomatikus rosszullétet produkáltam.

az asztalunk desszertes részlege

Viszont a vendégek vitték, mint a cukrot. Apropó, cukor. A lokma, vagyis a pisztáciás-cukormázas fánk nem lett a szívem csücske, pedig halálpontosan követtem a receptet. Ne készítsétek el, hacsak nem izgat titeket a gondolat, hogy a hastáncosnők köldökéről mintázták. Viszont a baklavánk maga volt a nirvána - csak hogy vallási képzavarral éljek. 

a teljes díszvacsoránk

A többi csapat - értem ezalatt például a honfoglalókat, az ősembereket, az asszírokat vagy a rómaiakat - sem aprózta el egyébként: fürjtől a kecskéig, datolyabortól a házisörig terjedt a menü. Mint ahogy egy hollywoodi filmben történnie kell, mi csak a második helyezést vittük el, és egy korhű római vacsora kapta a győztesnek járó Aranyfakanalat. Az informátorom szerint a bundás kagylónk történeti hitelessége kérdőjeleződött meg, de hát ilyen ez a popszakma.

a teljes felhozatal

Tehát Szomszédok-szerű tanulságként nota bene: a főzés nem a győzelemről, hanem az élvezetről szól. És persze a történelemről. Jó étvágyat kívánok!