"Ne haragudjon, de hülye vagyok"

Mint említettem korábban, a fóbiáim listájának hossza és abszurditása Mr. Monkéhoz közelít. Valószínűleg azért tartok nyulakat, hogy bátorság tekintetében is legyen sikerélményem. Leendő egyházrégészként ugyanakkor talán meglepő, hogy valami sajátos, bizarr módon rettegek a templomoktól, miközben egy azon időben rajongok is értük. Ez a gyakorlatban abban ragadható meg leginkább, hogy mindig úgy érzem, hogy föltekintvén rájuk a tornyok rám akarnak roskadni, illetve a legfájóbb, hogy egyedül nem minden esetben merek benyitni a kapujukon. Valójában nem kell értem aggódni, én ezt csak élvezem, mi több, attól félek, hogy a rutintól egyszer csak elmúlik a templomoktól való félelmem, és akkor elveszítem az adrenalin és endorfin együttes, egészen különleges felszabadulásának semmihez sem fogható hatását - vagyis egyszerűen kiégek. Persze, nem mindig jön a pánik, kísérővel szinte soha, és amikor jön, gyakran akkor is csak áramütésszerű, ami feloldódik, majd gyöngéd szeretetté, örömmé válik, valahogy úgy, ahogy az összeszorított ököl ellazul. Vagy mintha egy rémálomból felriadva a mellettem fekvő férfi mellkasára hajtanám a fejem, hogy az egyenletes dobogás biztonságában az én zakatolásom is megnyugodjon.

Soha sem tudom pontosan megmondani, hol és mikor kezdődött egy fóbiám, de azt hiszem, erre az egyre emlékszem.  Tizenegy éves lehettem, ekkorra már belém ágyazódott a kövek szeretete, így szerelmes léptekkel, de még bátran haladtam át a kotori Szent Tripun katedrális kapuján, ahol rövid úton valahogy anyámtól elszakadva felkeveredtem a harangok alatt elhelyezkedő erkélyre. Azok azonban nem törődtek velem, és veszettül elkezdtek zengeni. Talán. De lehet, hogy csak megszédültem, ahogy feltekintettem. Már nem is vagyok biztos semmiben, csak abban, hogy akkor és ott megszállott lettem. 

450px-Sveti_Tripun.jpgSzent Tripun katedrális, Kotor, Montenegro. a kép forrása

A furcsa, mazochista élvezet mellett ugyanakkor bosszantó is tud lenni ez a para, amikor épp nem tudom leküzdeni valamiért, hisz példának okáért három különböző próbálkozásra sem sikerült eddig bejutnom a szécsényi ferences templomba. Már az első alkalommal elértem odáig, hogy fülem-farkam behúzva bekukucskáljak az ajtó résén, de ettől az egész jelenet csak még groteszkebb lehetett, és nem öntötte el tőle a lelkemet túl nagy büszkeség, ahogy az Örkény által leírt alappozíciót felvéve leskelődtem. De nincs harag, a visszautasítás ellenére barátok maradtunk.

Szeged Hollókő 2012. márc.15-18. 243.jpg

A szécsényi ferences templom. A kép forrása

A legröhejesebbnek viszont valószínűleg a saját templomommal való első magányos találkozás alkalmával bizonyulhattam. Addig mindig kísérővel, minden probléma nélkül látogattam szakdolgozati témám és egyben szerelmem, Egyházasdengeleget, akiről a jövőben még bőven lesz szó. Így nem várt sokként ért, hogy amint felmásztam a dombra, és a kapu közelébe értem, érezni kezdtem, hogy ojjoj, itt baj lesz. Mintha a saját kutyád morogna rád. Bedugtam a kulcsot, elforgattam, a zár kattant, majd kinyitottam az ajtót addig, amíg a karom ért. De közelebb sehogy sem akaródzott lépni, lebénultam. Úgy döntöttem, kevésbé ijesztőbb a temetőben, ahol megkerestem az első random embert, aki élőnek tűnt. A valamit a növényekkel matató néni valószínűleg annyira ledöbbent a számon kicsúszott szövegtől, hogy megrökönyödve, de gondolkodás nélkül velem jött. Ez erős nyitás után valahogy így hangzott:

"Ne haragudjon, de hülye vagyok. Régészhallgató vagyok, és be szeretnék menni a templomba, de egyedül félek. Megtenné, hogy velem jön?"

Ez úton szeretném ismét megköszönni a random-néninek, hogy segített rajtam - annak ellenére, hogy kételkedni lehetett az elmeállapotomban, és én nem biztos, hogy magammal mentem volna.

557591_500290883322299_1279880705_n.jpg

A komfortzóna-elhagyós, jellemfejlődős projektem pedig gördül tovább ezen a vonalon is: alig várom, hogy egyszer lehetőségem nyíljon az elképzelhető legdurvább toronnyal, Somlyóújlak - ami egyébként is körül-belül felfoghatatlan épület - mindent felülmúló, nyitott terű templomtornyával szembesülnöm, és egyúttal le is győznöm azt. Ahogy feltekintek, el fogok ájulni, legalábbis nagyon remélem. Jó, a biztonság kedvéért azért valaki legyen közel.

uilacu_bisref14.jpgIrdatlanul para Somlyóújlak. forrás