A "Szondi-szonda". Vendégposzt a Várjáró Magazinban!

A Kislány a föld alatt újabb lépést tett a világuralom felé, és megállíthatatlanul terjeszkedik, akár a török sereg. A Castrum Bene Egyesület - ami mindenkit tömörít, aki várakkal bármilyen formában foglalkozik (én például nyalogatom őket, de erről majd később) - legutóbbi Vándorgyűlésén felkérést kaptam a Várjáró Magazintól vendégcikk megírására.

8.ábra, ásító_sziklakapu (FILEminimizer).JPG

Drégely váráról írtam

Hozzá kell tenni, hogy ők maguk is megbánhatták ezt a felelőtlen ajánlatot, olyan lassan született meg a mű, hogy már elkezdődött a következő évi ásatás Drégelyen nélkülem. Ennek ellenére a Nógrádi Régészet Urának tett ígértemet - miszerint írok a tavalyi drégelyi ásatásról - betartva megszültem a Szondi-szondát. Lerántottam a leplet a Szondi-mítoszról, és bemutattam, mi az, amit valójában tudhatunk mese nélkül. Útmutatást adtam a darázstámadás túléléséhez, és persze nincs poszt gasztrorégészet nélkül, hisz Drégelyen korrigáltuk a Visontán elrontott Dödöllét. Fogadjátok megértő szeretettel, és olvassátok a Várjáró Magazint (is).

A Szondi-szonda a Várjáró Magazin honlapján érhető el, ide kattinta.

18. acsapat.jpg

 

a tavalyi drégelyi ásatás csapata

558328_10151874377776624_1083096986_n.jpg

a cikkben említett kedves, de nagyon furcsa szállás

16.munka (FILEminimizer).JPG

megy a munka

13.ábra.darázsirtás után (FILEminimizer).JPG

győzelem