Napi gyors: A régészek valójában mindenütt ott vannak, csak nem nézel elég jól körül. A legnagyobb nihil közepette ereszkedtem le a várból, ahol a könyvtárban a szakdolgozatomat írtam. Ennek megfelelő hangulatban vonszoltam magam hazafelé a metrón, amikor is belebotlottam Észak őrzőjébe, minden nógrádi régészet urába. Terepről jött haza, látszott, hogy őt nem a könyvtár ablakán beszűrődő napsütés csípte meg, hanem az ásatás barnította le. Egy percre el is szégyelltem magam azon, hogy milyen szobarégész vagyok. A találkozástól sok minden nem változott a kedélyállapotomban, innentől már ketten baktattunk egymás mellett a nap fáradalmaitól reményvesztett arccal, mígnem megszólalt.

- Mutassak valami szépet? - sunyított rám.

- Fém? 

- kérdésem nem éppen Mensa tagságról tanúskodott, hisz beszélgetőpartnerem őskőkoros. Arckifejezése is ezutóbbi megállapításomat igazolta. Rám legyintve elkezdett kotorászni a táskájában, ahol egymás hegyén-hátan bukdácsoltak a felcímkézett, lelettel teli papírzacskók. A legutolsó zsebben végül megtalálta, amit keresett. 

Nesze, sárkányüveg 

- csúsztatott a kezembe egy kis fekete obszidián eszközt az Újpest-Központ metróaluljáróban. 

Most már mehetünk Másokat ölni.

- mosolyogtam rá - mint Anonim Sorozatfüggő társamra - vissza

Ez volt az.

Vállaltan sznob középkorász vagyok, de azért fel tudja dobni a napod, ha olyan tárgyat tartasz a tenyeredben, amit egy majd 11.000 évvel ezelőtt élt ember kezei munkáltak meg. Instant boldogság, nem csak Trónok harca rajongóknak.

Najó, valószínűleg ő nem így találta.