Szabad egy táncra?

Azt bezzeg elfelejtettem mondani, hogy féléve Prágában lakom. Semmi komoly, csak úgy gondoltam, szükségem van egy történelem diplomára Közép-Európa legközépkoribb egyeteméről. A lényeg az egészben, hogy Prága most rendezte az Open House hétvégéjét, amikor megjelölt házak szabadon látogathatóvá válnak. Ki is választottam gyorsan három középkori és egy modern épületet, amiért hajlandó vagyok félórákat sorba állni. Az első választásom meglepő lehet, hisz hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a huszadik század is örökség. Ám én szakavatott huszadik századi művészettörténész szemmel, minordiplomás esztétaként azt a professzionális kijelentést tudom tenni, hogy

szerintem ez egy tök jó épület.

 kepernyofoto_2015-05-16_18_11_46.png

Ez.

Tehát célirányosan támadtam meg a prágai Újvárosban, a Moldva partján álló Táncoló házat, és nem csak azért, mert szombat reggel ez esett hozzám legközelebb, és egy kávé után csak eddig voltam képes elsétálni. Újvárosnak ez a része igen súlyos károkat szenvedett a második világháborúban. Ekkor érte bombatalálat az Emmauszi kolostort is, amiről egy későbbi posztban még odákat fogok zengeni, és a Szent Ignác templom beomlott fiúiskolájáról is ekkor készültek a sokkoló képek.

szentignacrombolva.jpg

Az újvárosi Szent Ignác kolostor az 1945-ös bombázás után.
Az épületben meghalt fiúk testét a templom épületében gyűjtötték össze. A szívbemarkoló fotókiállítás a tragédiáról az Emmauszi kolostorban megtekinthető. forrás

A második világháború rombolása adott okot a tér századfodulós épületsorában a Moldvához legközelebb hajoló épület újratervezésére.

tancoslohazelott_ezis.jpg

És így nézett ki a mostani Táncoló házat megelőző épület az amerikai bombázás után a németek által megszállt városban. Forrás.

Ami 1990-96 között végül felépült itt Vlado Milunić és Frank Gehry tervei alapján, az bizony a Táncoló ház. Nem kell sok fantázia hozzá, hogy felfedezzük benne a férfi és a karjaiban pörgetett nő figuráit. A ház Fred és Ginger becenévre hallgat, nem kis szerénységgel Fred Astaire and Ginger Rogers után, bár a valóságban senki sem nevezi így. A legjobb beszélgetésem a nevével kapcsolatban pár száz méterre tőle zajlott, amikor bevásárló cekkerekkel igyekeztem hazafelé egy szürke, uncsi munkanapon.

- Ne haragudjon, meg tudná mondani, hol van AZ a ház?
- Heh? Ja, hogy AZ a ház. Hát AZ ott.
- Köszönöm.
- Igazán nincs mit.

Évekig tartó vita övezte a ház építését, hiszen a prágaiak nagyon ügyelnek a város hagyományos látképére. A belvároséra pedig különösen. Így lehetséges, hogy nagyjából bárhol körbenézve meg tudod pillantani takaratlanul a várhegyet - kivéve talán magában a várban -, mert a helyiek megvétóznak minden olyan projektet, ami ezt a tradicionális látképet megbolygtaná. Emiatt különösen nagy szó, hogy sikerült integrálni a gótikus, barokk és szecessziós épületetek sorába a Táncoló házat a kilencvenes években. Az 1945-ös bombatalálat után a hatvanas évekig pangott a terület, csak utána takarították el végleg a romokat. A rendszerváltást követően pedig maga Václav Havel karolta fel a ház sorsát. A mendemonda szerint valahol a közelben ő lakott maga is.

kepernyofoto_2015-05-16_18_05_23.png

A ház kilencvenkilenc különböző elemeből lett ősszeépítve, így úgy tűnik, minden oldalról nézve folyamatos mozgásban van: riszál és tekereg megállás nélkül.

tukon_tancol.jpg

Valósággal tűkön táncol.

A külseje mára már Prága imázsának elengedhetetlen része. Olyannyira, hogy a Károly téri metrómegálló emblémája is a Táncoló házat mintázza. De lépjünk beljebb:

kepernyofoto_2015-05-16_18_05_07.png

Láthatóan belülről sem kevésbé pszichopata egy viskó.

kepernyofoto_2015-05-16_18_07_03.png

Belül is úgy forog, hogy tengeri betegek megszédülhetnek.

kepernyofoto_2015-05-16_18_05_47.png

Örvény és örvény

kepernyofoto_2015-05-16_18_05_55.png

Félreértés ne essék: ez egy ajtó.

Alapvetően irodaházként funkciónál manapság, ilyen belső terekkel:

kepernyofoto_2015-05-16_18_06_08.png

Mondjuk ez pont a kávézó, de az iroda részlege sem tér el sokban.

kepernyofoto_2015-05-16_18_06_31.png

Különlegesen jó kilátással a középkori víztornyokra.

kepernyofoto_2015-05-16_18_06_43.png

Meg a vízre.

A legtetején egy kávézó és kilátóterasz működik. A kilátóterasz csúcsán pedig egy brutális villámhárítónak tekinthető fémhuzalgömb magaslik. Simán el tudnám képzelni egy szupeshősképregényben is valami kollektív erőtérként.

kepernyofoto_2015-05-16_18_06_17.png

A Medúza

Ezt a gömböt Medúzának hívják, lévén arra az ókori mitológiai szörnye emlékeztet, amelyik mindennap elég rossz frizurával ébredt, hisz a fején kigyók tekeregtek. A szemébe pedig nem volt tanácsos nézni, mert elég dermesztő a tekintete. Nagyjából olyan, mint én egy átlagos hétköznap reggel kávé előtt. Elnézést mindenkitől, de sajnos kihagyhatlan, hogy itt álljon a kedvenc latin képviccem a Medúza és Midász király találkozásáról:

midasz.jpg

"Midász király és Medúza találkozása a lehető legrövidebbre sikerült."

Ezt a képet egyébként csatoltam ahhoz az e-mailhez, amelyben helyet kértem egy ókori róma vizsgaidőpontra, köszönettel remélve sikeres találkozást. 

kepernyofoto_2015-05-16_18_07_12.png

Nárcisszusz

 kepernyofoto_2015-05-16_19_56_43.png

Én magam ezt a sort álltam ki értetek.


Ha ti is kiruccannátok egy miniszabira, itt találjátok: Jiráskovo náměstí 1981/6, 120 00 Praha 2. De akkor már ne felejtsetek el felcsöngetni hozzám egy kávéra.