Több ízben említettem, hogy minden gyerek játszik régészeset, ellenben a régész az, aki mindezt nem növi ki.

Igen, ezt egy felnőtt, felelősségteljes pozícióban dolgozó régésztől loptam.

Oké, cuki, de mi ez?

Ez a rettegett szintezés. Ami az első pár ásatáson azért eléggé megizzaszt. Például Chaplint megszégyenítő börleszk mutatványt tudok néha bemutatni, amíg vízszintbe állítom ezt a háromlábú izét - mindezt egy jól látható tisztáson magányos küzdelemben. 

Maradjunk annyiban, hogy nem álltam ilyen elegánsan zsebredugott kézzel, mint a kolléga.

Vagy épp oly csábosan, mint a kollegina.

Szerencsétlen elsőévesként ácsorogtam ezzel a szerkezettel Csíkvacsárcsi egy szántóján, amikor megszánt egy régész, elővett egy sütis papírzacskót, és pálcikaemberekkel felvázolta rá a történetet. Onnan indulunk, hogy vagy te meg ez a szerkezet és van a gödör, amit kiástál. Téged meg persze éget a kíváncsiság, hogy milyen mélyen is van az a lyuk. Na, ezt egyedül nem tudod meg, mert nem a te munkád. Viszont kiválasztasz két elpusztíthatatlannak tűnő pontot a térben, amit megjelölsz, és bízol benne, hogy a jövőben egy földmérő felvilágosít a pontos tengerszint feletti magasságról. Mivel jobb esetben ezek a tereptárgyak a csótányokkal együtt túlélik a világvégét, az eredmény ráér - rosszabb esetben a helyiek futnak vele utánad, hogy:

ezt itt tetszettek hagyni. 

Tehát az ideális szituációban ott tartottunk, hogy megvan a két fixpontod. Innentől kezdve minden más pont magasságát ehhez kell viszonyítanod. És itt jön a képbe ez a háromlábon fenyegető diavetítőre emlékeztető szerkezet, aminek legelőnyösebb tulajdonsága, hogy csak egy adott magasságban tudsz vele körbenézni. Jön a társad, aki fog egy mérőlécet, amit a megmérni kívánt pontra helyez, néha légtornászokat és zsonglőröket zavarbahozó módon.

Jó, ezen az elkapott pillanaton azért a kihívás nem volt jelentős.

Ezt követően te addig vizslatod a teret a szintező távcsövébe bámulva, amíg a gólyacsalád, meg a bokorban átöltözők és a maradék uzsonnád majszoló kutya után végre bevillan a képbe a mérőléc, rajta a számokat jelző csíkocskákkal. Ekkor észreveszed, hogy a társad nem tartja azt függőlegesen, hanem hadonászik vele, mint a metronóm. Mivel hallótávolságon kívül van, hiába kiabálsz negró-reklám módjára. Inkább integetni kezdesz, hogy jobbra vagy balra, azonban ő könnyen elfelejti, hogy tükörben mozogtok. Abban a pillanatban, amikor normálisan áll a léc, és sikerült dekódolnod az engimát, vagyis hogy milyen számot rejt a csík, amit a távcsőben látsz, akkor boldogan a világba kiáltod azt az összeget. És a legjobbfülű harmadik felírja az elkapott számokat a területről -hasonlóan fáradtságos munkával korábban - készített rajzra. Kvázi mint egy Kenó-sorsolás.

Áh, csak ilyen távolságokról beszélünk. Időnként tényleg olyan, mit egy Buster Keaton film.

És így haladtok pontról pontra. Közben erősen hiszel benne, hogy az elején bemért fixpont a végső kontrollmérésnél is ugyanott lesz, különben kezdhetitek a mókát előről. Amennyiben mindezt megértetted, és a szinteződ is vízszintesen áll, nagyrészt átmentél a Bevezetés a tereptanba vizsga gyakorlati részén.
A gondok ezután kezdődnek az elméleti résszel. Ugyanis van a két elpusztíthatatlan fixpontod, aminek tudod az abszolút és relatív magasságát, és a többi pontod ehhez képest lebeg valahol a térben - akár lejjebb, akár feljebb. A feladatod pedig, hogy minden pont abszolút magasságnak örvendjen a legvégén. Ilyesmit matekérettségi óta nem kellett számolnom, ezért végigéltem a vizsgámom a felfedezés örömét, amíg megoldottam ezt a dilemmát.  Az okosabbak  persze egyből képlettel számolnak. Bár közel sokkos állapotba kerültem, amikor a vizsgáztató közölte, hogy max. háromszámjegyű összeadás-kivonás esetében azért megtisztelném őt is és magamat is, ha számológép nélkül próbálkoznék.

Szóval a szintezés végeredményben gyerekjáték. Mind megértettétek, gyerekek?