Para 1-2.

Orgiát vagy horrort tippeltem előzetesen a csábrági ásatásra értesülvén annak körülményeiről. Az előbbi sajnos vagy nem sajnos nem következett be, ellenben pontról pontra kirajzolódtak a kedvenc - ha az IMDB meri így nevezni, akkor én is - horrorfilmem, a Cabin in the woods pillérei. Oké, tulajdonképpen az összes horrorklisét kipipálhattuk. Barnaként én jó esélyekkel indultam neki, viszont a szőke régészlánynak nem sok jót jósoltam.

Először is adott egy csapat fiatal, akik minden ómen, jel és figyelmeztetés ellenére az erdőben akarnak éjszakázni, távol a civilizációtól. A kocsit 10 km-rel távolabb kell letenni, onnantól csak gyalog lehet haladni a rengetegben addig, amíg el nem éred a fél évszázada kihalt szellemfalut, ahol beköltözök a legkevésbé düledező épületbe, amelyben rajtatok kívül csak a denevérek laknak, viszont azok szép számmal. Nem tudhatod biztosan, él-e, hal-e még ember a közelben, mert mindent elrejteni képes gaz vesz körbe. Mindenesetre a madárijesztőt nem viszi el senki, és a szomszédos elhagyott, romos templomot sem látogatják. Mégis úgy döntesz, jó ötlet egyedül mászkálni a templom melletti pincébe, lehetőleg gyenge fényű fejlámpával, hogy ott rakd le a kaját rideg fémládákba.

IMG_7138 (FILEminimizer).jpg

a szomszéd

Onnan például egész gyorsan, rövidítve, de akár egy hosszabb kerülőúton is bármikor felsétálhatsz az erdőben a fejed fölé magasodó, természetesen kivilágítatlan és érintetlen várromba, aminek egyébként csak négy ismert kísértete van. Valószínűleg abból az időből ragadtak itt, amikor a várat a tulajdonos felgyújtotta, nem tudni, miért.  A lényeg, hogy onnan egész jó kilátás nyílik a temetőre is. De ha már ott vagy, miért ne költöznél be magába a vártoronyba, végül is, olyan stabilnak tűnik, és sok irányba lehet belőle menekülni, mi több, számos lehetőséget nyújt a csákányok és a macheték tárolására. Még hasznosabb amúgy, ha éjszakára külön váltok, hogy a vár több, elszórt pontján aludjatok. Az is jó benne, hogy a vár olyan szigorúan védett területen fekszik, ahol válogatott, még szigorúbban védett gyík és kígyó fajok élnek. Továbbá a beomlott várkápolna alatti pincében olyan ritka denevér faj is lakik, amellyel a lenti házban nem éjszakáztál, tehát jó ötlet, ha gyorsan még azokat is megnézed leereszkedve a félembernyi lyukon. Még mielőtt beköltöznek fölé a kutyák - Cujo óta tudjuk, hogy egy horrorfilmben az is fontos -, de hogy ne aprózzuk el, egyből heten, hogy legyen kinek ugatnia a teliholdat.

IMG_6445 (FILEminimizer).jpg

a vár félórás éjszakai exponálás után (a mesés képek még mindig nem az én alkotásaim, köszönet értük)

Szerencsére a vár alatt folydogál egy patak, amit ha kísérsz vagy egy kilométeren át, és jól fülelsz, csobogást kezdhetsz hallani. Ha követed a hangot, és átmászol a rozoga fahídon, megláthatod a kis vászonkabint, amiben rozsdás csövön zubog le a jéghideg forrásvíz. A kabinban nem kell félni, hogy kilátsz, de hagytak neked egy picike tisztást, ahol pucéran törölgetheted magad az erdő színpadán, de már ott lóg egy kampó a tiszta ruháidnak.


IMG_6577 (FILEminimizer).jpg

napfényben ilyen szép világos

Az igazat megvallva, megdöbbentően megszokható mindez, és két hét alatt nagyjából csak három jelentősebb alkalommal hallattam vérfagyasztó sikolyt és kaptam szívrohamot. Persze, ha attól eltekintünk, hogy az egyik régésznek szórakozása volt lámpa nélkül közlekedni az erdőben, majd hang nélkül megállni körülötted, és várni, hogy megfordulj. És igen, azt sem élveztem kifejezetten, amikor a varangy rám ugrott, meg amikor befoglalta előlem a patakvizes kabint. Ekkor sikkantást követően illemtudóan közöltem a többi zuhanyozni készülő lánnyal, hogy valaki már fürdik.

IMG_6488 (FILEminimizer).jpg

a beomlott kápolnaablak: alatta denevérek, felette kutyák

Ám az első számú vérciki sikongatásom fényes nappal, békésen falszövetet rajzolgatva történt, amikor azt hittem, egy gyík esett a hajamba a várfalról, pedig csak a saját ruhám pántja cirógatott meg. A velőtrázó, majd sírva fetrengősen és járni nem tudóan gurulós röhögésbe torkolló visításom pedig akkor esett meg, amikor a szellemfalu területén álldogáló, kiváló fabudiba szándékoztam benyitni a legnagyobb lelki nyugalommal, csak éppen a deszkaajtón lévő szív alakú lyukon kinyúlt egy kéz, és megfogott.

a budiról nekem mindig ez a jelenet ugrik be. de azért valljuk be, sokkoló, ha a budi visszanyúl

A harmadik, na az tényleg para volt. És bárki mondja, hogy nem volt az, hazudik. Két héten át olyan mázlim volt, hogy mindig sötétedés előtt jutottam el a forráshoz fürdeni. Az ásatás legvége felé viszont ránk sötédetett, mikor még piszkosak voltunk. Ekkor mi, két lány, két cikázó elemlámpával nekivágtunk törülközővel a nyakunkban a sötét erdőnek, ami pár méter után elég erősen az Ideglelés színfalainak kezdett tűnni. Próbálkoztunk hangosan musicaleket énekelgetni - a sötétedés után magányosan fürdeni járó fiú általában Kossuth-nótákkal csinálta -, de a hangunk akadozott, és a lámpánk fénye egyre többször ugrált a hátunk mögé. Már több száz métert megtettünk, és nagyon közel járhattunk, amikor megmozdult mellettem a bokor, a sikításomtól holtbiztosan elmenekült, ami mozgatta, de nekem elég volt, hogy eleget tegyek a partnernőm által másodszor kért "forduljunk inkább vissza" felszólításnak, és hogy "ne fuss, ne fuss" utasítást hallatva fussak vissza a bázisra.

Megeshet, hogy pozíciója és családi állapota okán talán némileg etikátlan volt megkérni a minket megmentő férfit, hogy kísérjen el bennünket fürdeni, mégis egyedül ez hozta vissza a biztonságérzetünket. Jó, nem teljesen, mert azért a félelemelhárító énekelgetést nem hagytuk abba, főleg, amikor a lánnyal ketten újra magunkra maradtunk, és jobb ötletünk adott pillanatban nem lévén, a következő dalt prezentáltuk a sötét vászonbódé felé, amelyben az említett férfi  feltehetően önmagát pucolta:

Azt hiszem, talán ez volt az egész történet legijesztőbb része - még ha nem is, mindenesetre bizarr lehetett. Ettől eltekintve be kell vallani, alaptalan volt minden félelmünk, és a legnagyobb veszélyben akkor voltunk, amikor az erdőben túrázva egy részeg orvvadász méretes puskáját lóbálva nyomatékosan megkért minket, hogy ha tehetjük, menjünk innen, de lehetőleg most azonnal. A legrémisztőbb élőlény pedig akkor támadott ránk, amikor éjszaka az elhagyott templomban császkálva motoszkálást hallottunk, és utána a szörny is előmerészkedett:


IMG_5734 (FILEminimizer).jpg

a bújkáló fenevad

Egyébként mindannyian épségben megúsztuk a két hét horrort, még a szőke lány is. Igaz, vér folyt azért rendesen, de arról igazán nem az erdő lakói tehetettek, hanem például autó ablaktörlők és ilyesmi gyilkos eszközök. Ám lehet, hogy csak végig jól választottunk.